(Friss programajánlónkat itt találjátok: Győri programok 2018) Szinte mindenki számára nyújt szórakozási lehetőséget Győr, legyen az fiatal vagy idős, sportra vágyó vagy kultúrára fogékony. A színes programok mellett a gyomrunk sem marad üres: főzőverseny és csokoládé vásár is lesz a Rába-parti városban.

Szezonnyitó sétahajókázás

Április 22-én, ünnepélyes keretek között indul el az első vízi járat, így 10 órakor és 15 órakor egyórás sétahajókázásra lesz lehetőség, kedvezményes jegyvásárlás mellett. Május 23-án pedig egy különleges alkalom nyílik a hajókázás szerelmeseinek: állatkerti sétahajókázásra invitálnak, mely a Zátony Kikötőből az Állatkertig és vissza tart.

Hajókázás

A hálón innen és túl

Az Egyetemi Csarnok hangos szurkolással és lelkes drukkolókkal telik meg, hiszen április 22. és 30. között a férfi röplabda U19-es Európa-bajnokság egyik helyszíne lesz Győr. A kontinenstornára kijutó 12 csapatot két hatos csoportra osztják, az egyik küzdelmei lesznek Győrben, a másik Puchov városában. A csoportokból az 1-2. helyezettek az elődöntőbe, a 3-4. helyezettek a helyosztókba jutnak, amelyek küzdelmeit szintén Győrött rendezik. A magyar férfi U19-es válogatott rendezőként automatikus résztvevője a tornának.

Táncol az egész világ

A Tánc Világnapja alkalmából ismét különleges bemutatókkal színesedik a győri színpadi táncparkett. A Vaskakas Művészeti Központban a Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékeinek és vendégeiknek, továbbá a Győri Balett művészeinek közös estjét tekinthetjük meg három részben, 18 és 21 óra között.

Tánc Világnapja

Kié a legfinomabb halászlé?

Erre a kérdésre május 1-jén választ is kapunk, ha ellátogatunk a Gyirmóti Halászléfőző Fesztiválra, ahol a versenyzők által készített és szakértő zsűri által értékelt halászleveket megkóstolhatják az érdeklődők is. Aranyhal Szabadidőközpontban a nap folyamán, a színpadon zenés-táncos kulturális programokkal várják a kilátogatókat: néptánc bemutató, borlovag avatás mellett a kicsik sem unatkoznak majd. Őket ugrálóvár, játszóház, kocsikázás, pónilovaglás és arcfestés várja.

Öt Templom Fesztivál

Május 11-től koncertekre, színházi előadásokra, helytörténeti sétákra, zeneiskolai növendék hangversenyekre, kiállításokra, gyülekezeti alkalmakra várnak minden kedves érdeklődőt a győr-újvárosi Kossuth utca öt templomának házigazda gyülekezetei és a fesztivál szervezői az házigazdái.

Öt Templom Fesztivál

Szentiváni forgatag

Felpezsdül az élet május 12. és 14. között, amikor a kezdetét veszi a Szentiváni Fesztivál. A rendezvény három napja alatt kb. 30 színpadi műsort láthatnak az érdeklődők. A tervezett programban fellép számos előadó mellett az Edda Művek, Molnár Ferenc Caramel, Sterbinszky, Republic, Majka & Curtis, Kozmix. De persze találkozhatunk csodás cabrio autókkal, és az Ifjúsági Olimpiai Fesztivál apropóján egy napot a sport és a fiatalság jellemez majd, amit Rubint Réka alakreform programja fog felvezetni.

Komolyzene bűvöletében

Május 24-én szerdán, és 25-én csütörtökön a Richter Terem ad otthont annak a nagyívű koncertnek, mely során Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével, a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában P. I. Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48 és Ny. A. Rimszkij-Korszakov: Seherezade darabja lesz hallható.

Kobayashi Ken-Ichiro

Kosárlabda – show elemekkel

Május 25-én a győri Audi Arénába érkezik a világ leghíresebb kosárlabdashow-együttese, a Harlem Globetrotters és kivételes tudásukkal és labdakezelésükkel elkápráztatják a nézőket. Az NBA-partnercsapat évente több mint 300 mérkőzést játszik, és az esetek 98 százalékában nyerni szokott. A világ idén éppen 90 éve csodálhatja az elképesztő zsákolások és fantasztikus trükkök mestereit.

Csokoládé minden mennyiségben

Idén 5. alkalommal rendezik meg a nagy sikerű győri Édes Napok csokoládé- és édességünnepet, május 26-28. között, a Dunakapu téren. Napközben izgalmas szakmai programok mellett a kiállítók bemutatják mesterségük fortélyait. A látogatók saját kezűleg készíthetik el kedvenc édességeiket. Ezalatt a színpadon amatőr zenekarok, esténként neves előadók koncertjeit hallgathatunk meg.

Édes Napok csokoládé- és édességünnep

Gyerekpiknik az Aranyparton

Május 28-án, Gyereknapon minden a gyerekekről szól: az érdeklődők számos játékban vehetnek részt, különféle akadálypályákon próbára tehetik ügyességüket, kézműves foglalkozásokon bütykölhetnek. A színpadon közben bábosok és zenészek gondoskodnak a közönség szórakoztatásáról.

+ 1 tipp: Ha tehetjük, maradjunk pár napra a városban, amelyre a legjobb helyszínt a győri Hotel Rába biztosítja majd. Az impozáns épület a sétálóutca elején található, könnyen megközelíthető kocsival és tömegközlekedéssel egyaránt. A háromcsillagos szálloda patinás falai között kényelmes lakosztályok, tágas családi szobák masszázs, szauna, szolárium és fitneszterem marasztalják a vendégeket, és teszik lehetővé, hogy kipihenjük magunkat a számos rendkívüli program között. A szálloda Belga Sörözője pedig kihagyhatatlan kulináris élmény!
Hétvégi ajánlatok pároknak és családoknak itt

Hotel Rába

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre