Álomesküvő könnyedén, Budapesten

Bizonyára Ön is több esküvőn volt már életében, és természetesen mindegyik teljesen más volt. Van, ahol a vendégek létszáma húsz alatt van, és van…

…ahol az egész falut meghívják. Van, hogy az ifjú pár és a szülők saját kezűleg készítenek el mindent, és van, hogy csupán annyi a dolguk, hogy felöltözzenek az ünnepi ruhába.

Mindenkinek van elképzelése az álomesküvőről, amelyhez végül a pénztárcához mérten próbálja igazítani a valóságot. Egy szálloda éttermébe szervezni a szertartás utáni fogadást adott esetben nem drágább, mint más megoldás. Sokan mégis úgy gondolják, ez az opció jelentősen többe kerül, ezért eleve kizárják, ajánlatkérés nélkül. Ez nagy hiba, mert sokszor azok is ugyanannyit költenek az esküvőre, akik mindent saját magunk állítanak össze. Miért érdemes szállodát választani? Egyrészt nem az a cél, hogy a nagy napra éppen a történet főszereplői fáradjanak el teljesen, másrészt a szállás is adott a vendégek részére, haramdrészt jobb az esküvőt profikra bízni. Profi helyszínre, dekorációra, menüre és vendéglátásra.

Nemrég a konferencia hoteleket vettük sorra, most annak jártunk utána, hogy a Danubius Hotels milyen budapesti esküvőhelyszínekkel várja a szerelmeseket. Rögtön az elején tisztázzuk: attól nem kell félni, hogy “futószalagszerű” lesz a díszítés, a menüsor és a ceremónia, mert a Danubius Hotelsnél külön rendezvényszervező gondoskodik az egyedi elképzelések megvalósításáról és a teljes program összeállításáról. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a külcsinre és a gálavacsorára, de a háttérzenére és a gyerekek szórakoztatására se lesz gondunk.

 

Margitsziget, Kamilla terasz

Margitsziget, Platán esküvő

Budapesten a margitszigeti Grand Hotellel és Danubius Hotel Margitszigettel, a Budai várnál levő Hiltonnal és a Feneketlen-tó partján található Flamencóval érdemes tervezni. Ez a négy szálloda kivételesen szép természeti környezetben várja a vendégeket, és jócskán van tapasztalatuk az esküvőszervezés terén. A Margitszigeten csend és nyugalom, árnyas fákkal övezett teraszok és elegáns éttermek teremtik meg a tökéletes esküvői légkört, a Grand Hotel pedig ajándékkal is kedveskedik: ezüst evőeszközt, hosszan égő gyertyákat, asztaltükröket, menü- és ültetőkártyákat biztosít a násznépnek. Az ifjú pár pedig elegáns lakosztályt kap éjszakára szobaszerviz reggelivel a szálloda külön ajándékaként.

 

Hilton esküvő képekben

A Hilton tagadhatatlan előnye a lélegzetelállító panoráma. Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában igazi luxusélmény vár a különleges építészeti kialakítású Hiltonban. Ehhez természetesen első osztályú szolgáltatások és exkluzív felszereltség jár. Esküvői fogadást és igazi lakodalmat is lehet itt tervezni, az elegáns bálterem 250 főt is elbír, míg a festői panorámát nyújtó különtermek 15-100 fős esküvőknek biztosítanak ideális helyszínt.

 

Danubius Hotel Flamenco, Ravel terem

 

Újbuda zöldövezetében, pár lépésre Budapest egyik legszebb romantikus templomától, a Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomtól található a Hotel Flamenco. Itt megvalósítható például egy mediterrán terasztos esküvő a Feneketlen-tónál. Igény szerint a szálloda szépségszalonjában a menyasszony frizuráját és sminkjét is elkészítik, de a menyasszonyi csokorról és a tortáról, a fényképészről, a limuzinról és a vendégek hazaszállításáról is gondoskodnak. A szálloda ajándéka pedig az ifjú pár részére az, hogy a nászéjszakát a legszebb lakosztályban tölthetik el (40 fő feletti esküvő esetén), ébredés után pedig gazdag büféreggeli várja őket. A Flamencóban egy 4 fogásból álló, felszolgált menü 5.900 Ft-tól érhető el.

Bárhogyan is tervezzük az esküvőnket, érdemes egyedi árajánlatot kérni szállodai megoldásra – gondolva arra is, hogy ilyenkor minden esetben kedvezményes szállást biztosít vendégeink részére az adott hotel.

Hozzászólások