Danubius Magazin

Bükfürdő a wellness és a kultúra fellegvára

Milyen lehet, ha a kultúrát a wellness-szel társítják? Nos, Bükfürdő nem ismer lehetetlent, így már 11. alkalommal gyúrja egybe két legfontosabb adottságát: a gyógyvíz adta lehetőségeket a kulturális programokkal. Július 20. és 24. között a Gyógy-Bor Napok – Büki Gasztrofesztivál keretén belül mindenben lehet részünk: finom falatokban, jó zenében, gyógyító vízben és feledhetetlen nyári pillanatokban.

A bükfürdői KulturWellness legnagyobb szabású, legnagyobb érdeklődésre számot tevő rendezvényén ebben az évben sem fogunk unatkozni. A programok megtöltik a Gyógy-és Élménycentrum melletti parkolót, és a színpadokon egymásnak adják a „kilincset” az együttesek, az izgalmas és látványos szórakoztató produkciók, kicsik és nagyok örömére.

Azok sem maradnak élmény nélkül, akik inkább a gasztro kihívásokra vágynak. Az öt napon át tartó fesztivál a hagyományos, helyi egészséges ételek színes választékát kínálja. De nem csak kóstolni lehet, tanulni is: jeles meghívottak tartanak előadást, illetve mutatják be főzőtudományukat. Így elleshetünk néhány fogást Buza Sándortól, Dömötör Tamástól, Majthényi Lászlótól és Nika Róberttől is.

A zenei kínálat változatossága minden korosztály számára nyújt zenei csemegét. Itt lesz a Budapest Bár, a Cimbaliband, a Csík zenekar, a Deák Bill Blues Band, de megtáncoltatja a közönséget a Místery Gang, Török Ádám és a Mini is. 2.-án a színpadon az Intim Torna Illegál, a Margaret Island és a Magashegyi Underground várja a fiatalabbakat, de akik egy kis operettre vágynak, azok 24-én a Bük Színpadon élvezhetik a felcsendülő nótákat.

Az ötnapos mulatságot a Magna Cum Laude koncertje és az azt követő tűzijáték zárja. Mint minden évben, idén is a fesztivál minden programja díjtalan, és a közlekedést a GYSEV is 50%-os utazási kedvezménnyel támogatja. Bük és Bükfürdő között ingyenes Dottó és Loki fesztiváljárat szállítja az érdeklődőket.

Szállás tekintetében érdemes a Danubius Health Spa Resort Bük ajánlatai között keresgélni, mert számos wellness illetve családi csomag várja a Bükfürdőre érkezőket. Nem csak a kivételes csomagajánlatok, de az all inclusive ellátás is nagy vonzerőt jelenthet: a változatos étel- és italkínálaton túl képzett animátorok sport- és játékprogramokkal várják a család minden tagját.

Fesztiválfotók: Büki Művelődési és Sportközpont, bukmsk.hu

Hozzászólások