Győrkőcfesztivál 2016 – 1000 program, 10 helyszín, ingyen!

Az egész családnak kínál szórakoztató programokat, tanító játékokat és ügyességi próbákat a 2016-os Győrkőcfesztivál.

A szójáték mindig is hálás dolog volt hazánkban, ez esetben pedig egészen telitalálat lett. Győrben 9. alkalommal rendezik meg a Győrkőcfesztivált 2016. július 1-3. között, ami idén is valóságos gyerekparadicsom lesz a család aprajának, de őszintén szólva a nagyoknak is.

Győr rendesen felkészült az eseményre, profi családbarát városként fogadja a látogatókat, több kedvezményt is biztosítva számukra. Az első és legfontosabb rögtön az, hogy a belépés teljesen ingyenes, csupán egy mosolygós fotót kérnek a szervezők, amiért cserébe Győrkőckarkötőt kapnak a gyerekek, így ingyenesen vehetnek részt minden programon és próbálhatják ki a játékokat (14 éves korig). Sőt, a fesztiválkarszalaggal a MÁV és a GYESEV vonatain ingyen utazhatnak hazafelé a gyerkőcök. A Győrkőckarkötő azért is fontos, mert erre írják rá a győrkőcök nevét és szüleik telefonszámát, így ha elkeverednének a tömegben, könnyebben megtalálhatják egymást.

Gyerek bicikli verseny Győrkőcfesztivál 2016

 

Ingyenes kültéri csocsó a 2016-os Győrkőcfesztiválon

 

A szállás is kedvezményes a fesztivál ideje alatt, amihez a Hotel Rába City Center is csatlakozott: 1 felnőtt szállásfoglalása esetén 1 karszalagos gyerek ingyen veheti igénybe a szolgáltatást. Sőt, a családosok külön családi csomag ajánlatot is választhatnak. Ami az étkezést illeti, az éttermek is csatlakoztak a Győrkőcfesztiválhoz: több helyen 1 felnőtt rendelése esetén 2 karszalagos gyerek ingyenesen étkezhet. Azt gondoljuk, így kell megszervezni egy családbarát hétvégét.

Horoszkópkerék tekerés a 2016-os Győrkőcfesztiválon

Gyerekprogram - Győrkőcfesztivál 2016

 

A 2016-os Győrkőcfesztivál Megnyitója felejthetetlennek ígérkezik, Győr egyik legszebb terén, a Dunakapu téren kerük megrendezésre pénteken.

A nyitónap teljes programja – 2016.07.01:
18.00: Bogárbál – A Makám zenekar koncertje

Korzenszky Klára – ének
Eredics Dávid – klarinét, szaxofon, kaval, furulya
Kuczera Barbara – hegedű, ének
Krulik Zoltán – akusztikus gitár, ének
Boros Attila – akusztikus basszusgitár
Keönch László – dob, ütőhangszerek

A Makám Bogárbál című új műsorának dalai nem csak a gyerekeket szólítják meg, kicsinek, nagynak, öregnek egyaránt szól, kik játékos kedvüket megőrizték. Hallunk a százlábú születéséről, a karikás szemű nyúl rémálmairól, egy álmedve téli settenkedéseiről, a csigabigák tavaszi báljának vendégseregéről, a kabócáról, aki nem szeretett tanulni és még a “ma született” aligátor gyerkőcre leselkedő veszélyekről is. Akinek ez sem elég, azzal kimegyünk az Állatkertbe és a Barlangszínházban meghallgatjuk az állatok hangversenyét.

19.00: Csomagot kaptam – PA-DÖ-DÖ koncert

20.00: NÉVDALOK a 64U Zenekar gyermekkoncertje
Az ország ismert show zenekara ezúttal egy különleges, névre szóló gyerekdalokból álló koncerttel kedveskedik a Győrkőcfesztivál látogatóinak.

Közreműködők:
Blaskó György – Dobok
Gáspár Gyula – Basszusgitár/Ének
Horváth Krisztián – Zongora
Veiger Csaba – Gitár/Ének
Tóth Balázs – Szaxofon/Ének
Iványi Angelika – Ének

21.00: Mesés koncertshow A Kicsi Gesztenye Klubbal és Dobrády Ákossal

A Kicsi Gesztenye Klub nyártól országos turnéra indul, ahol a TV nézők már testközelből találkozhatnak kedvenceikkel. A 9. Győrkőcfesztivál lesz az első állomás, ahol a gyerekek találkozhatnak Gesztenyével, Ollyval, Lufipofival, Napsugárral és Lizával, akik együtt fogják énekelni a mesesorozat slágereit.
A Kicsi Gesztenye Klub a Minimaxon futó népszerű ismeretterjesztő zenés meseprodukció, amely szórakoztató formában mutatja be a világot a gyerekeknek, Dobrády Ákos vadonatúj gyerekslágereivel. A mese főszereplője Liza és barátai a Kicsi Gesztenye, Lufipofi, Olly és Napsugár, akik karakterét a négy őselem, a föld, a levegő, a víz és a tűz ihlette: a kedves, jelmezes figurák, szellemes párbeszédekkel és sok zenével, fülbemászó dallamokkal igyekeznek átadni a gyerekeknek a mindennapi élethez kapcsolódó ismereteket, értékeket. A Kicsi Gesztenye Klub hetek alatt lett a Minimax legnézettebb műsora!

22.00: Kulcsátadó ceremónia – A gyerekek átveszik Győr város kulcsát

22.15: Tűzijáték

 

2016-07-02 szombat programja:

Győrkőc-Járgánypark – Széchenyi tér

Trükkös biciklik 10:00 – 20:00
Leier Kresz-pálya 10:00 – 20:00
Győrriksa 10:00 – 20:00
Csónakázótavak 10:00 – 20:00
Retró Játszótér 10:00 – 20:00
Versenyautó pálya 10:00 – 20:00
Hűsítő bomba 10:00 – 20:00
Vonatos akadálypálya 10:00 – 20:00
Repülőcserkészek 10:00 – 20:00
Győrkőc Kalandpark 10:00 – 20:00
Megabike 10:00 – 20:00
Kenuverseny 10:00 – 20:00
Óriáskerék 10:00 – 20:00
Carrera pálya 10:00 – 20:00

Győrkőc-Műhely – Kazinczy utca

MOKKA játszóház 10:00 – 20:00
Logikai játékok 10:00 – 20:00
Társasjátékok 10:00 – 20:00

Győrkőc-Cirkusz – Várágyúk és Vársétány

Cirkusz Mechanicus 10:00 – 20:00
Minicirkusz 10:00 – 20:00

Ökoliget – Bercsényi liget

Csónakázótavak 10:00 – 20:00
Magyar Madártani Egyesület 10:00 – 20:00
Vizes hullámcsúszda 10:00 – 20:00
Kuka Berci a városban 10:00 – 20:00
Duna Múzeum 10:00 – 20:00
Reflex Környezetvédelmi Egyesület 10:00 – 20:00

Győrkőc-Kalandpark – Mihálkovics sétány

Plexi mászófal 10:00 – 20:00
X-trial 10:00 – 20:00
Sikoly csúszda 10:00 – 20:00
Hullámvasút 10:00 – 20:00
Kalandpark 10:00 – 20:00

Győrkőc-Varázshíd – Rába kettős híd

Mesekiállítás 10:00 – 20:00
Verklis Karaoke – Camuphone 10:00 – 20:00
Okos Homokozó 10:00 – 20:00
Felhővadászat 10:00 – 20:00
Bábakukucs 10:00 – 20:00
Jövőbe látó készülék 10:00 – 20:00

2016-07-03 vasárnap programja:

Győrkőc-Járgánypark – Széchenyi tér

Kenuverseny 10:00 – 18:00
Óriáskerék 10:00 – 18:00
Carrera pálya 10:00 – 18:00
Trükkös biciklik 10:00 – 18:00
Leier Kresz-pálya 10:00 – 18:00
Győrriksa 10:00 – 18:00
Csónakázótavak 10:00 – 18:00
Retró Játszótér 10:00 – 18:00
Versenyautó pálya 10:00 – 18:00
Hűsítő bomba 10:00 – 18:00
Vonatos akadálypálya 10:00 – 18:00
Repülőcserkészek 10:00 – 18:00
Győrkőc Kalandpark 10:00 – 20:00
Megabike 10:00 – 18:00

Győrkőc-Műhely – Kazinczy utca

Társasjátékok 10:00 – 18:00
MOKKA játszóház 10:00 – 18:00
Logikai játékok 10:00 – 18:00

Győrkőc-Cirkusz – Várágyúk és Vársétány

Cirkusz Mechanicus 10:00 – 18:00
Minicirkusz 10:00 – 18:00

Ökoliget – Bercsényi liget

Duna Múzeum 10:00 – 18:00
Reflex Környezetvédelmi Egyesület 10:00 – 18:00
Csónakázótavak 10:00 – 18:00
Magyar Madártani Egyesület 10:00 – 18:00
Vizes hullámcsúszda 10:00 – 18:00
Kuka Berci a városban 10:00 – 18:00

Győrkőc-Kalandpark – Mihálkovics sétány

Kalandpark 10:00 – 18:00
Plexi mászófal 10:00 – 18:00
X-trial 10:00 – 18:00
Sikoly csúszda 10:00 – 18:00
Hullámvasút 10:00 – 18:00

Győrkőc-Varázshíd – Rába kettős híd

Bábakukucs 10:00 – 18:00
Jövőbe látó készülék 10:00 – 18:00
Mesekiállítás 10:00 – 18:00
Verklis Karaoke – Camuphone 10:00 – 18:00
Okos Homokozó 10:00 – 18:00
Felhővadászat 10:00 – 18:00

 

A teljes programot, helyszínekre bontva a fesztivál hivatalos weboldalán találod.

Győrkőcfesztivál 2016 térképe

Győrkőcfesztivál 2016 térképe

Bemutatkozó videó

Aki nem látogatott Győrbe az elmúlt években, annak mindenképpen érdemes egy hétvégét eltöltenie a városban. Csodálkozni fog, mennyire vendégszerető hely. Azon is, milyen szép.

(Fotók: gyorkoc.hu)

 

Hozzászólások

Ezt is kedvelheted..