X

Gyermeknapi programok 2016 – ez a nap a gyerekeké!

Van egy nap, amelyik felveszi a versenyt a születésnappal és a karácsonnyal. Egy nap, amikor a felnőttek is újra gyerekek lehetnek. Ezt a napot már közel 100 éve tartják számon a gyerekek, bár sajnos nem mindenhol… Kíváncsiak vagytok a 2016-os gyermeknapi programokra? Segítünk dönteni, milyen programok várnak benneteket országszerte!

A Gyermeknap a vidámság, a szórakozás és az önfeledt játék mellett komoly üzenettel bír: az egymás közti megértés fontosságára és a gyerekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemre hívja fel a figyelmet. De mikor is van Gyereknap? Bár a nemzetközi egyezmény szerint június 1., ez a dátum országonként eltérhet. Hazánkban május utolsó vasárnapja a Gyermeknap, azaz idei évben 2016 május 29-e.

Tudtátok, hogy a Gyermeknap története…
– Törökországból indult világhódító útjára 1920-ban,
– Magyarországon 1931 óta tartják,
– hazánkban régen egy teljes hétig ünnepelték?


Hova menjünk, mit csináljunk Gyermeknapon?

Gyakorlatilag bárhol lehetünk, bármit tehetünk, a lényeg, hogy a gyerekek legyenek a középpontban. Rájuk kell figyelni, az ő hangjukat, véleményüket, gondolatukat meghallani. Szuper választás a hétvégére egy gyermekbarát szálloda, és természetesen számos ingyenes programot lehet országszerte találni – az alábbiakban ezek közül is válogattunk.

„Anya, én még nem akarok hazamenni!”
Ez lehetne a gyermekbarát szállodák mottója is, a Danubius Hotels ugyanis úgy véli, attól lesz igazán családbarát egy szálloda, ha a család minden tagja legszívesebben tovább maradna még. Balatonfüreden kettő, míg Bükfürdőn és Hévízen egy-egy gyermekbarát wellness szállodával várjuk a családokat.

Hol is lehetne jobban megünnepelni a Gyermeknapot, mint egy speciálisan a családok számára megálmodott helyen? Igazi gyerekre szabott világba csöppenhet a látogató. A szálloda környezetét, szolgáltatásait és programjait úgy alakítottuk ki, hogy a gyerekek jó és rossz időben egyaránt jól érezhessék magukat. Gyerekpancsoló, játszószoba, szabadtéri játszótér, sportolási lehetőségek, ingyenes játék- és sporteszköz kölcsönzés, animátoros programok – csupán néhány a szórakozás lehetőségei közül. A Bubbles Clubban 3-15 éves korig várjuk a gyerekeket játékos időtöltésekkel. A kényelmes pihenés mellett gyermekbarát szállodáink étterme is a családok komfortját szolgálja.

ORSZÁGOS GYERMEKNAPI PROGRAMOK

> Gyermeknap 2016, Bükfürdő és környékén

Május 29-én Szombathelyen Városi gyermeknapi forgatagot tartanak a Történelmi Témaparkban.

A Danubius Health Spa Resort Bükben május 27-29. között Sárkányok Birodalma címmel várjuk a gyerekeket Gyermeknap alkalmából. Kreatív műhely, izgalmas sportversenyek és vizes kalandok reggeltől estig a Danubius sárkányaival. Lesz sárkánytojások keresése és törése, lovagi játékok, óriás Jenga az egész családnak és sárkány foci bajnokság is.

> Gyermeknap 2016, Hévíz és környékén

Május 29-én Keszthelyen Városi gyermeknap lesz a Balaton-parti Sétányon.

A Danubius Health Spa Resort Aquában május 27-29.-i hétvégén kézműves foglalkozásokkal (ajándékműhellyel, lufi csodákkal, díszes legyezőkkel, gyurmákkal, vattacukorgyárral), ügyességi játékokkal (nyalóka keresővel, célbadobóssal, kinkcskeresővel), ünnepi versekkel és Bubbles Discóval, foszforeszkáló partival is várjuk a kicsiket.

> Gyermeknap 2016, Balatonfüred és környékén

A Balaton már önmagában remek helyszín egy aktív családi hétvégére. A gyerekek biztosan örömmel fogadnának például egy balatonfüredi kisvonatos városnézést, amely a Virtorlás térről indul. A város új büszkesége a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont, amely 36 balatoni, valamint 15 tengeri halfajt mutat be 17 akváriumban. Akik szeretik a természetet és az állatokat, a Veszprémi Állatkertbe is ellátogathatnak. Ugyancsak nagy élményt nyújt a füredi Amazonas Múzeum, ahol Fejvadász indiánok címmel nyílt kiállítás, valamint a Vitorlázeum, ahol interaktív vitorlástörténeti kiállítás látható (a Vitorlás étterem emeletén).

A sportos családokat Füreden az Annagora Aquapark vízi élményvilága, Tihanyban pedig a Kalandsziget Tihany kalandpark várja, amely az ország egyik leghangulatosabb és legkalandosabb parkja. Balatonfüzfőn a Balatoni Bob Szabadidőpark található, ahol minden korosztály megtalálhatja a neki való szórakozást.

A balatonfüredi Hotel Annabellában és az all inclusive Hotel Marinában kézműves foglalkozásokkal (ajándék műhellyel, díszes legyezőkkel, lufi csodákkal és gyurmával), ügyességi játékokkal (sárkány baseball, nyalóka kereső, éjszakai sárkánytojás kereső), Bubbles Discóval és esti foszforeszkáló partival is várjuk a kicsiket a gyermeknapi hétvégén.

> Gyermeknap 2016, Budapest

A fővárosban már hagyománynak számít a több mint 25 éves Városligeti Gyermeknap, amely idén május 28-29.-én lesz. A népszerű programot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Budapest Főváros Önkormányzata szervezi, tavaly közel 400 ezer gyermeket és felnőttet vonzott a Városligetbe.

Szuper ajándékokat nyerhetnek azok a gyerekek és szüleik, akik május 28-án ellátogatnak a budapesti Savoya Park ingyenes Kincskereső Gyereknapjára. Az óvodások és általános iskolások különböző ügyességi versenyeken vehetnek részt, és azok között, akik mindegyiket teljesítették, értékes nyereményeket sorsolnak ki.

Május 29-én ugyancsak családi és gyermeknapi programokkal készül a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Pindur Palota, az Óbudai Kulturális Központ, a József Attila Színház és a Csili Művelődési Központ is.

 

Látogassatok el a családdal egy gyermeknapi programra a hétvégén, és közben pihenjetek a Danubius Hotels gyermekbarát szállodái egyikében!

 

Kapcsolódó cikkek