A januári hidegben és hóesésben nehéz elképzelni, de pillanatok kérdése, és itt lesz a tavasz! Hogy újra formába lendülj, érdemes már most számot vetni a lehetőségekkel.

Az ünnepek után szinte minden ember számára az első gondolat, hogy miként lehetne azt a plusz 1-2 kilót eltüntetni, ami felcsúszott a karácsonyi menünek és az ünnepi kosztoknak köszönhetően. Ha te is ezzel a feladattal szeretnél megbirkózni, akkor a következőket javasoljuk: napi ötszöri étkezés megtartása mellett törekedj arra, hogy a minimálisra csökkentsd a cukor és fehérliszt bevitelt. Fogyassz a megszokottnál több zöldséget, kerüld a szénhidrátokat, és igyál sokat!

egészséges ételek

Ezek mellett kezdj el mozogni. Ha nagy sokként érni, akkor eleinte csak egy rövid sétát iktass be a napjaidba, majd keress egy olyan mozgásformát, amit hetente akár háromszor is szívesen elvégeznél. Bár az időjárás nem kedvez a vizes sportoknak, egy kellemes úszás, melyet egy rövid szaunázás követ, nagyon hasznos lehet. Ezzel ugyanis a szervezeted aktivitásba lendül, a tartalékok szépen lassan eltűnnek, a szaunázás hatására pedig a méreganyagok is távoznak a szervezetedből.

pilates edzés

Néhány hét elteltével már egy konkrét edzés tervet állíthatsz fel, amelyhez táplálkozási tervet is készíthetsz. Ha tanácstalan lennél, hogyan kezdjél hozzá, a Danubius Premier Fitness központokban szakértők állnak a rendelkezésedre, akik nem csupán az aktuális problémáidban nyújthatnak segítséget, de a tervezésben is társaid lehetnek. Ráadásul itt akár egyéni edzést is folytathatsz, de ha jobban kedveled a csoportos órákat, akkor azokat is folytathatod a Danubius Premier Fitness edzőtermeiben.

lány almával diéta

Tavasz közeledtével egy többnapos böjtkúrát is betervezhetsz az életedbe. A komplex kúra ugyanis több fronton indít támadást a plusz kilók ellen. A reformétrend mellett a salaktalanítás, a böjt és a mozgás is mind azt szolgálja, hogy megtaláld a tökéletes formádat, mind az egészséged, mind a hogyléted tekintetében.

Talán nem is hinnéd, de egy 7 napos böjt nem is olyan nehéz, mint elsőre gondolnád. Hiszen a kúra már otthon elkezdődik a ráhangoló diétával, így mire a tényleges böjtölésre kerül a sor, a szervezetedet már nem érinti váratlanul a kalória megvonás. A léböjt során – mint amit a Danubius Health Spa Resort Sárvárban több éve végeznek – a kalória csökkentése mellett a salaktalanítás is nagy szerepet kap. A frissítő levek, a gyógyteák és az elfogyasztott víz mind hozzásegít ahhoz, hogy a szervezet megszabadulhasson a lerakódott méreganyagoktól.

wellness fürdő

Mindezekhez kapcsolódnak a szálloda wellness szolgáltatásai, melyek feltöltik az embert, lehetőséget adva arra, hogy a nehezebben teljesíthető szakaszokban pihenésre, relaxációra is nyíljon mód. A folyamatos orvosi felügyelet, az elvégzett vizsgálatok és kontrollok biztosítják azt, hogy a kúra megfelelő módon és formában menjen végbe, olyan eredménnyel, amely hosszútávon eredményt hoz, és biztosítja a jó közérzetet és az egészséges életmódot.

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre