Így kell okosan lúgosítani!

Sokszor hallani, hogy a lúgosítás az egészség titka. Van benne valami, hiszen szervezetünk elsavasodása bizony nem egészséges. Előbb-utóbb gondokat, betegségeket okozhat, érdemes tehát figyelni a jelekre és helyesen táplálkozni. Melyek az elsavasodás tünetei? Mikor és hogyan érdemes lúgosítani? Eláruljuk cikkünkben!

A lúgosítás nem újkeletű dolog, igazán nagy figyelmet azonban az elmúlt évtizedben kapott. Sokan és sokféleképpen magyarázzák a sav-bázis egyensúly tudományos hátterét, beszélnek elsavasodásról és lúgosításról, de egy biztos: szinte minden a helyes táplálkozáson múlik.

Nézzük meg szépen sorban, mit érdemes tudni erről a témáról!

Mit jelent a sav-bázis egyensúly?

Az emberi szervezet naponta ki van téve az állandóan változó mennyiségű savas és bázikus (lúgos kémhatású) anyagoknak – írja a HáziPatika. Az egészséges embernél ezek egyensúlyban vannak (a bázikus anyagok enyhe túlsúlya mellett), ekkor jó a teljesítményünk és jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Robert O. Young, a “pH csoda” című könysorozat szerzője szerint a legtöbb betegség oka a test elsavasodása. Véleménye szerint a szervezet ideális pH értéke 7,3 (ez jelenti a sav-bázis egyensúlyt), a szervezet legfőbb célja pedig az, hogy biztosítsa ennek az értéknek az állandóságát.  Az egyensúly azonban törékeny rendszer, amit számtalan külső tényező befolyásol.

zoldsegek_b

Életformánk egyértelműen a savas irányba viszi szervezetünk kémhatását, ennek 3 fő oka van:
– nem táplálkozunk megfelelően (túl sok élvezeti cikket és tartósított élelmiszert, és kevés zöldséget, gyümölcsöt, tiszta folyadékot fogyasztunk),
– mozgásszegény életmódban vagyunk (keveset kirándulunk, sétálunk friss levegőn, nem sportolunk rendszeresen),
– a felgyorsult életvitelünk miatt (is) nagyobb stresszhatásnak, illetve káros környezeti hatásnak (pl. légszennyezettség) vagyunk kitéve.

A túlsavasodás tünetei

A szervezet számtalan tünettel jelzi az elsavasodást, ilyen például a száraz bőr, indokolatlan izomláz, izomfeszültség és ízületi fájdalmak, fáradtság, kimerültség, ingerültség, idegesség, emésztési zavarok, elhízás, betegségekre való fokozott hajlam (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, depresszió).

Miért veszélyes az elsavasodás? Mert a túl sok sav gyakorlatilag minden szervet tönkre tehet, és későbbi, súlyos betegségek kialakulásához vezethet (pl. fekély, csontritkulás, rák)!

Hogyan állítható helyre a sav-bázis egyensúly?

A táplálkozásban napi szinten figyelni kell a friss gyümölcsök, zöldségek megnövelt fogyasztására, célzottan olyan élelmiszereket vásárolva, melyek a lúgosítást, ennek megfelelően a sav-bázis egyensúly helyreállítását biztosítják a szervezet számára. A magas ásványi anyag– és vitamintartalmú élelmiszerek fogyasztásával már megtettük az első lépést a szervezet helyreállításának útján!

Tegye tiltólistára:
– a tartósított, sok mesterséges adalékanyaggal készült élelmiszereket (pl. virsli, szalámifélék),
– a túlzott húsfogyasztást és a zsíros ételeket,
– a túlzott édességfogyasztást,
– a szénsavas üdítőitalokat, a kávét és az alkoholt,
– valamint a cigarettát!

A fentieken kívül erősen javasolt az alábbi savasító élelmiszerek elkerülése, fogyasztásának csökkentése is:
– pékáruk és tésztafélék,
– túl zsíros tejtemékek és tojásfehérje,
– hüvelyesek (pl. száraz bab, lencse),
– cukor, méz és zselatin,
– olajos magvak nagy része,
– gyümölcsök közül: áfonya, szilva és minden befőtt, kandírozott készítmény.

Milyen élelmiszerek lesznek a segítségére a lúgosításban?

A legnagyobb hangsúlyt a zöldségekre helyezze, válasszon brokkolit, burgonyát, céklát, cukkínit, hagymát, káposztaféléket, paradicsomot, paprikát, uborkát, spenótot és savanyúságokat (hiába savas, de lúgosít)!

lugositas-6

A fentieken kívül lúgosító élelmiszerek még:
– teljes kiőrlésű gabonafélék közül a hajdina és a köles,
– gyümölcsök közül szinte minden: alma, ananász, citrusfélék (mandarin, narancs, citrom), cseresznye, görögdinnye, körte, málna, mangó, meggy, papája, sárga- és őszibarack, szeder, szőlő,
– hüvelyesek közül a zöldbab és a borsó,
– olajos magvak közül a mandula, a mák,
– sült gesztenye és fahéj,
– zsírszegény tejtermékek (pl. natúr joghurt, kefír) és tojássárgája.

Természetesen számos – természetben is megtalálható – élelmiszer létezik még a fentieken kívül, melyek a javunkra szolgálnak a méregtelenítő, lúgosító folyamat beindításában. Egy szakértő tanácsadó segítségével részletesen és pontosan tájékozódhatunk ezekről az élelmiszerekről.

 

008_cukkinibe_toltott_sult_rizs_kaportmartassal

Célzott programok, tisztító és lúgosító kúrák

Aki támogatásra, bátorításra, szakértők segítségét szeretné igénybe venni az egészségtudatos táplálkozáshoz vezető úton, érdemes csatlakoznia egy szervezett lúgosító kúrához, például egy szállodában. Megfelelő étkezéssel, sok mozgással, wellness kezelésekkel, stresszoldással nem lesz nehéz elkezdeni a lúgosítást. Érdemes olyan helyszínt választani, ahol a természeti környezet is hozzásegít a regenerálódáshoz.

Amennyiben szeretné mindezt kipróbálni, egy hetes sárvári “Lúgosító kúra a sav-bázis egyenúlyért!” elnevezésű csomagunkat ajánljuk Önnek! A frissen facsart gyümölcsökkel, zöldségekkel, gyógyteákkal belülről, a jógával, tornával, masszázsokkal és wellness kezelésekkel pedig kívülről katalizáljuk a szervezetet a méregtelenítő folyamatban. Mindezt természetesen állapotfelmérő szakorvosi vizsgálat előzi meg, és szakorvosi kontrollvizsgálat kíséri végig.

 

masszazs_so

 

Szeretettel várjuk Önt is a sárvári lúgosító kúrán!

 

Hozzászólások

Ezt is kedvelheted..