X

Irány London!

Nem csak az ötórai tea, a „double decker” és a Királynő miatt jó hely!

Már javában benne vagyunk a nyárban, a forró napok, a strandolás és a felhőtlen szórakozás idejét éljük. Vannak, akik már túl vannak a nyaraláson, akadnak viszont, akik még csak most tervezik a vakációt. A magyarországi nyaralások igen kedveltek, beleértve a balatoni szálláshelyeket, de például a kirándulós pihenések is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Akik már szinte az egész országot bejárták, méltán vágynak egy kis változatosságra.

 

Ismerje meg Londont!

A metropolisz története egészen az alapító rómaiakig nyúlik vissza, akik a várost Londiniumnak nevezték. A középkor emlékeit a város központjában található City of London őrzi, a mai London e köré épült ki.

Ha Londonba utazik, vétek lenne kihagynia a főváros híres történelmi helyeit és épületeit, amelyek végigvezetik Önt az angolok történelmén. Íme néhány nevezetesség London szépségeiből, hiszen az összes épületet felsorolni nehéz lenne. Itt van rögtön a 96 méter magas óratorony, a Clock Tower, becenevén a Big Ben, amely London jelképe lett az évtizedek során. A torony a londoni parlament, a Westminster-palota legismertebb része, az észak-keleti oldalon foglal helyet. Nevét nem az óraszerkezetről kapta, hanem a harangról. Súlya meghaladja a 13 tonnát, eredeti neve pedig Great Bell. Nemcsak harangjáról, hanem pontosságáról is ismert.

A Westminster Abbey (magyarul Westminster-apátság) egyedülálló műalkotás, mely a nemzet nagyjainak állít emléket, méghozzá név nélkül, számolatlanul. Az apátság a színhelye Anglia uralkodóinak megkoronázására, valamint a királyi események megtartására – II. Erzsébet koronázása is itt zajlott 1953-ban.

Városnéző körútja során ne hagyja ki a világörökség részét képező Kew Gardens botanikus üvegházait, hatalmas kertjeit. Múzeumával, könyvtárával nemcsak turisztikai látványosság, hanem tudományos intézmény is egyben. Nehéz lesz úgy elmennie II. Erzsébet otthona, a Buckingham-palota, valamint a Szent Pál székesegyház és a Trafalgar tér mellett is úgy, hogy ne álljon meg gyönyörködni bennük. Kiváló program Madamme Tussaud Panoptikuma is, ez a kiállítás garantáltan ámulatba ejti híres viasz sztárjaival. A Millenniumi híd és a London Eye (London Szeme óriáskerék) szintén azon nevezetességek közé tartozik Londonban, amelyet minden ide látogató megcsodál. A Temze felett átívelő Tower híd London másik jelképe. Még az 1800-as évek végén épült, noegótikus tornyai és a köztük található felnyitható hídszakasz tette különlegessé, napjainkra London szimbólumává vált.

Természetesen koránt sem soroltunk fel mindent, mely London városát oly népszerűvé és világhírűvé teszi. Győződjön meg róla a saját szemével, pihenjen Londonban városnézésekkel egybekötve! Szálláshelyéül válassza a Danubius Hotel Regents Park négycsillagos luxuskényelmét és szolgáltatásait, a szakképzett és készséges személyzetben sem fog csalódni!

 

 

A Danubius Hotel Regents Park ötvözi a kényelmet a szolid eleganciával. A lakosztályokban tea- és kávéfőző is található, hogy a híres angliai teázás se maradjon ki. London nevezetességei közül a Lord’s Cricket Ground biztosítja a szemet gyönyörködtető kilátást, London pezsgő élete pedig pár percnyire található a szállodától. A tömegközlekedés szintén a közelben van, így aki nem szeretne taxiba ülni, nem kell sokat gyalogolnia.

 

Ha megéhezne, kóstolja meg a szállodában található Minsky’s Restaurant fogásait! Az étterem jellegzetes amerikai ételkülönlegességekkel is várja a gasztronómia kedvelőit. Ha megszomjazna, egy csésze finom kávéra vagy a híres ötórai teára vágyna, üljön be a Pavilion Lounge Barba. Ínycsiklandozó, válogatott sütemények, snack- különlegességek, igazi finom angol sörök és minőségi borok közül választhat.

 

 

 

Ismerje meg Angliát közelebbről!

 

 

Kapcsolódó cikkek