X

Lassulj le az ünnepekre Sárváron!

Bár a tendencia azt mutatja, hogy az év vége a hajrázás időszaka, ennek ellenére tölthetjük másként is az év hátralévő részét. Lassuljunk le egy kicsit, és élvezzük ki százszázalékosan Sárvár minden kincsét.

A lassítás tudománya

Teret hagyni a vágyaknak, engedni a késztetésnek, hogy egy térséget, egy tájat, egy várost alaposabban megismerhessünk a saját tempónkban, nos, ez a slow turizmus lényege. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő turisztikai filozófia azt vallja, hogy itt az ideje ritmust váltani, és szépen lassan kell megismerni, felfedezni, bebarangolni az adott úti célt. Mindehhez nem kell nagy tudomány: elegendő mindaz, ami rendelkezésünkre áll. Sétautak, jó levegő, mélyről feltörő források – még így télvíz idején is.

Sárvár téli szépségei

Ennek a szemléletnek tökéletesen eleget tesz Sárvár. Már maga a város is mesés hangulatot áraszt az adventi időszakban. A főtéren kialakított adventi vásár mézeskalács illata és csábító forralt italai megállásra késztetik az embert. Érdemes elidőzni egy rövid ideig a vásárban, és belefeledkezni az ünnep hangulatába. A karácsonyi muzsika, a jókedvű beszélgetések mind azt szolgálják, hogy magunk mögött hagyva a rohanó világot, kicsit befelé figyelhessünk. Ha egy kis mozgásra vágynánk, a befagyott Csónakázó-tó tökéletes kikapcsolódást ad a korcsolyázni vágyóknak. Aki pedig a kulturális örökségeket helyezné előtérbe, az a Nádasdy-várban bemutatott, egyedülálló Huszár kiállításban nem fog csalódni.

Pihenj kedvedre!

Sárvár többek között azért is csodálatos úti cél, mert a föld mélyén rejtőző termálvíz minden évszakban fantasztikus élményt nyújt. Ha éppen kedvünk tartja, mártózzunk meg a gyógyvízben, élvezzük a forró szauna lazító perceit, vegyünk egy kiadós masszázst, majd pihenjünk egy nagyot. Olyan lustán, ráérősen, ahogyan mindig is vágytunk rá. Ehhez tökéletes helyszín nyújt az idén 30. születésnapját ünneplő Danubius Health Spa Resort Sárvár. A szálloda közvetlen közelében fekvő 10 hektáros Arborétumba még a téli hónapokban is érdemes kimozdulni. Csak pár lépést kell tennünk, hogy ebben az egyedülálló botanikus kertben sétálhassunk, és magunkba szívhassuk a kristálytiszta levegőt. Egy kiadós gyaloglás után pedig mi sem jobb, mint ízletes, régiós étkeket kóstolni, finom borokat kortyolva hozzá. A szálloda amúgy is híres kitűnő konyhájáról! A Rába völgye gazdag íz világa megnyerő módon kapcsolódik össze kulináris kreativitással és párját ritkító vendéglátással.

A termálvíz ereje

Ha szeretnénk egy kicsit jobban tájékozódni a gyógyvízről, ami a szálloda medencéiben várja, hogy nyakig elmerüljünk benne, akkor elsőként a saját fúrt kutat kellene megemlíteni. A termálforrás az épület mellett található kútból tör fel. Az államilag elismert, alkáli hidrogén-karbonátos gyógyvíz 48 °C-os hőmérséklettel érkezik a felszínre. Sokak kedvence ez a gyógyvíz, hiszen selymes tapintása és szinte teljesen szagtalan jellege magas hatékonysággal párosul. Már a melegvízben ücsörögve is sokat tehetünk egészségünkért, hiszen a víz hőmérséklete hatással van szervezetünk hőmérsékletére is. Ennek következtében az izmok ellazulnak, a feszültség csökken, a stressz szinte tovaszáll. De a sárvári gyógyvíz a bőrre is nagyon jó hatással van: fiatalítja, és selymesen puhává varázsolja. Egy párnapos kúrát követően vitalitásunk nő, erőnléti állapotunk javul, bőrünk mesésen széppé válik!

Ha tehetjük, szakítsuk ki magunkat a rohanásból, és ajándékozzuk meg magunkat néhány napos lassító kúrával. A Danubius Health Spa Resort Sárvár minden munkatársa azon lesz, hogy ezek a napok, pillanatok tökéletes élménnyé formálódjanak.
Nézzen körül karácsonyi wellness ajánlataink között, foglalja le szállását mielőbb  és legyen részese egy gondtalan, Danubius karácsonyi wellness pihenésnek!

Kapcsolódó cikkek