X

Magyar Fürdőkultúra Napja 2016 – Töltsd ezt a napot egy fürdőben!

2010 óta minden évben egy napot a Magyar Fürdőkultúra Napjának szentelnek, amely során kiemelt jelentőséget kap a magyar fürdőkultúra népszerűsítése, fürdőink megismertetése, értékeink kiemelése. 2016-ban ez a nap október 8-án, szombaton lesz.

A sportuszodáktól a nemzeti örökségünket képező termálfürdőkig, az attrakciókban bővelkedő strandoktól a természetes vizek mellett található fürdőzési lehetőségekig egytől-egyig mind azt a célt szolgálja, hogy úszhassunk, fürdőzhessünk, pancsolhassunk, vagy csak ejtőzhessünk a termálmedencében, a kellemes vízben – élvezve annak minden pillanatát, gyógyító hatását.

„Vizes nemzet” lévén sokat jelentenek számunkra a vízhez köthető sportok, a fürdőzési lehetőségek, a gyógyvizes kúrák, nem csoda hát, hogy amikor csak tehetjük, élünk hazánk kiemelkedő adottságával, a földből feltörő, gyógyító vízzel.

A Magyar Fürdőkultúra Napjára számos, egész évben nyitva tartó fürdő akciókkal és különleges élményekkel készül, ám ahhoz, hogy igazán élvezetes lehessen a gyógyfürdőkben, élményfürdőkben eltöltött idő, ismernünk kell az egyes szolgáltatásokat, attrakciókat. Hogy megkönnyítsük a választást, hoztunk néhány izgalmas programlehetőséget.

Hamam, azaz a törökfürdő – A wellness térhódításával a török fürdő rituáléit mi is élvezhetjük. A gyakran másfél órás kezeléssor folyamán az izmok ellazulnak, a vérkeringés felpezsdül. A tisztító szappanos dörzsölést követő masszázs folyamán nem csak izmaink, de szellemünk is megpihen, majd a pihenőben eltöltött idő regenerálódásra ad lehetőséget. Élvezzük ki a hamam minden pillanatát, hiszen a téli időszakban igazi immunerősítő, ugyanakkor kiváló lehetőség a társas érintkezésre is.

Kneipp taposó – A váltófürdő, vagyis a hideg-meleg vizes kezelések váltakozására épülő kúra legnépszerűbb formája a fürdőkben elhelyezett Kneipp taposó medence, például a hévízi Aqua szállodában, amelynek alja kavicsokkal van feltöltve. A taposót érdemes akár egy meleg vizes fürdőzés után alkalmazni, hiszen így nem csak a kavicsok masszírozó hatását élvezhetjük, hanem a hideg víz szervezetünkre gyakorolt jótékony hatását is.

Szauna szeánsz – Bár a szaunázás legtöbbször a forró szauna helyiségben eltöltött izzasztó perceket jelent, ennek létezik egy társasági, aktívabb formája is. A vezetett szauna szeánszok – például a Danubius Hotel Arena Premier Fitness Clubjában –  nem csak attól különlegesek, hogy többféle ápoló készítménnyel radírozzuk, kenjük a bőrünket, hanem attól is, hogy a szauna mester programja egy teljesen más élményt hoz a szaunázásba. A különféle legyezéseknek, felöntéseknek, alkalmanként zenei aláfestésnek köszönhetően a több etapból álló szauna program élvezetes és feledhetetlen programmá válik.

Iszappakolás – A gyógyiszappal történő pakolás már rövid időn belül is eléri hatását. A meleg hévízi iszappal bekent, majd alaposan betekert testrész nem csak egyfajta méregtelenítésen megy keresztül, hanem az iszapban található ásványi anyagok a bőrön keresztül felszívódnak, és gyógyító hatást érnek el. A kezelés alatt a vérkeringés felpezsdül, az esetleges fájdalom csillapodik. Mint a legtöbb kezelést követően, itt is fontos a pihenő időszak betartása, hiszen ez idő alatt a szervezet regenerálódik.

Bár a Magyar Fürdőkultúra Napja csak egy szombat minden évben, de mi azért használjunk ki az év folyamán minél több hétvégét, hogy a termálfürdő, a szauna, a masszázsok segítségével feltöltődjünk. A Danubius bükfürdői, sárvári, hévízi és budapesti wellness szállodái színes őszi wellness programokkal, 2-4 napos ajánlatokkal és akár 25% kedvezménnyel készülnek az előttünk álló hűvösebb évszakokra.

Kapcsolódó cikkek