X

Tartsd magad a középpontban!

Talán bele sem gondolunk, de gerincünk, mint a testünk középvonala, egész testünket megtartja. Ha a gerinc deformálódik, nem csak testképünk változik meg, de ezzel együtt számos fájdalom, betegség üti fel a fejét. A szép tartás és az egészséges gerinc azonban nem vágyálom, mi is tehetünk érte.

A rugalmas gerinc titka

A gerinc elég rugalmas ahhoz, hogy jó sokat elbírjon. A hajolgatást, a minimális súlytöbbletet, a fizikai munkát, az aktív sportolást. De néhány dolgot rosszul tolerál: többek között a statikusságot és a rossz tartást. Márpedig mindkettő jellemző mai életvitelünkre.

Amióta az íróasztal mögé szögeztük magunkat, és egyre ritkábban állunk fel a számítógéptől, tartásunk egyre drasztikusabban változik, persze nem a jó irányba. Már nevet is adtak neki – „számítógép-szindrómának” nevezik az ülőmunka következtében kialakult tünet együttest. Ha a nyakunk, a hátunk, a csuklónk vagy az ujjaink fájni kezdenek, kivétel nélkül mindegyik esetben a helytelen tartást okolhatjuk.

Gyakran fájdalomcsillapítókkal próbáljuk a tüneteket palástolni, máskor pihenéssel igyekszünk felszámolni a fájó helyzetet, pedig csak meg kellene keresni az eredendő okot, ami jelen esetben nem más, mint a helytelen tartás, az izmok gyengesége, a csontváz szimmetriájának hiánya.

Életmódváltással az egészséges gerincért

Jó hír, hogy nem csak a fájdalmat számolhatjuk fel, de esztétikai változást is elérhetünk. A rendszeres mozgásnak köszönhetően az izmok tónusossá válnak, a tartás javul, és egy sokkal kellemesebb látvány jön létre. A görbe hát, a hanyag tartás már csak a múlté. Ehhez azonban nekünk is tennünk kell.

Iktassunk be a napunkba egy-egy hosszabb pihenőt, amikor alaposan átmozgatjuk a testünket. Ehhez természetesen fel kell állnunk az íróasztaltól, és vagy az irodában, vagy egy kisebb helyiségben tornáztassuk meg magunkat. Fontos, hogy izmaink aktív üzemmódban legyenek, hiszen így biztosíthatjuk a folyamatos, bő vérellátást, a rugalmasságot és az erőnlétet. Nem kell nehéz feladatokra gondolni. Néhány kar- és vállkörzés, derék és csípő körzés és fordítás pont elegendő ahhoz, hogy felfrissüljünk.

Tornáztasd meg a gerincedet!

Ezen túlmenően iktassunk be az életünkbe rendszeres gerinctornát. A jó tartás és a problémamentes gerinc titka a tartóizmok megerősítése. Mutatunk ehhez néhány gyakorlatot, amit otthon is elvégezhetünk, de ha csoportos foglalkozást választanánk, akkor a Danubius wellness szállodák bármelyikében elérhető a gerinctorna.

Csípőemelés – Helyezkedjünk el fekvő helyzetben, a lábak legyenek talpon, a karok a test mellett nyújtva, tenyérrel felfelé. Lassan emeljük ki a csípőnket, és toljuk felfelé, ameddig bírjuk. Eközben a karokkal nyújtózzunk meg a fülünk mellett. Majd óvatosan engedjük le a csípőnket.

Vállemelés – Feküdjünk hasra, a karokat nyújtva a test mellett helyezzük el. A nyújtott lábakat kicsi terpeszben helyezzük a talajra. Szorítsuk össze a feneket, majd emeljük ki a vállakat és a karokat úgy, hogy közben a fej a törzs egyenes folytatása marad.

Kutya-macska póz – Klasszikus gyakorlat, ami alaposan átmozgatja a csigolyákat, és felfrissíti a gerinctartó izmokat. Ehhez helyezkedjünk négykézlábra. Alaphelyzetben a könyök, a gerinc egyenes, a fej a gerinc folytatása, a kezek a váll vonalában támaszkodnak. Lassú mozdulattal kezdjük a hátat domborítani, miközben a fejünket leengedjük, majd homorítsuk a hátunkat és a fejet emeljük a magasba.
Egészségükre!

 

Kapcsolódó cikkek